01.

Sziasztok!
Miközben fut a második szabadedzés, addig én gyorsan befejeztem az első részt :) Nagyon szépen köszönöm itt is a 0.részhez érkezett 4 kommentárt és a 6 pipát ♥! Nem gondoltam volna, hogy ennyire tetszeni fog a történet :) Remélem, ez a kis bejegyzés is elnyeri majd a tetszéseteket :) További szép délutánt és kellemes hétvégét kívánok ♥! Pusszpáá evribádii,
Macy

Bad Boyz

Az oroszlánbébi tavaly ismerte meg a világbajnokot, én viszont az idei évről írok, azaz Lewis és Lewis a történet szerint 2016-ban találkozik egymással! 

A Magyar Nagydíj hetéig Lewis reggeltől estig az oroszlánkölyökkel töltötte idejét. A Gonzales-ikrek féltékenyek is voltak a kis csöppségre, aki látszólag nagyon élvezte a pilóta társaságát. Egészen olyannyira megkedvelték egymást, hogy az egyik játékkal teli délután után együtt aludtak. A világbajnok magzatpózba kuporodva szuszogott a ketrec sarkában, a karjai között pedig a bébioroszlán feje kandikált ki mindössze.
Magára hagyva a két Lewis-t láttam el a többi vadmacskát, majd elvonultam az öltözőbe. Előhalásztam a táskámból a telefonom, a fülesem és a rajzokkal teli mappám, aztán a látogatóknak kialakított helységbe vezetett az utam, ahol egy picit foglalkozhattam a második szenvedélyemmel, a rajzolással. Középiskolás éveim alatt rühelltem ezt a fajta művészeti ágazatot, mostanra viszont az életem részévé vált. Többnyire tájképeket és állatokat szoktam megeleveníteni a papíron vagy a vásznon, emberábrázolást csak és kizárólag kérésre készítek.
A külvilágot kizáró hangmagasságon szóló zene és a félkésszé vált rajz miatt későn vettem észre, hogy valaki engem néz. Sűrűn pislogva emeltem fejemet az ajtó irányába. A világbajnok bágyadt mosollyal az arcán, az ajtókeretnek nekidőlve mért végig tetőtől talpig.
- Mit szeretnél? - vettem ki a fülemből a headset bal felét s letettem az ölemből a mappát. Hangom rekedtesen csengett, mivel közel egy órán át egy kukkot sem szóltam senkihez sem. Lewis le is hőkölt egy pillanatra. Megköszörültem a torkom. - Hm?
- Csak néztelek - rántotta meg a vállát, én pedig megforgattam a szemem és folytattam a rajzot. A világbajnok nem adta fel; mellém kuporodott és úgy figyelte mozdulataimat. Rettentően idegesített. Összepréselt szájjal felvázoltam az oroszlánkölyök körvonalait, majd idegesen fújtatva a férfi felé fordultam. - Hagyd ezt abba!
- Nem tudom, miről beszélsz... - rázta meg ártatlanul a fejét, amitől még idegesebb lettem. Ahogy a vállára akartam csapni, elkapta a kezem és belepuszilt a tenyerembe. Úgy rántottam ki magam a keze közül, mintha parázsba nyúltam volna. Szívből jövően felnevetett. - Ne ijedj meg, Lou! Ez egy ártatlan puszi volt.
- Az ittléted alatt ez már vagy a harmadik ilyen puszi volt - róttam fel neki, de ügyet sem vetett rá. Helyette inkább a hajamat piszkálta, rosszabb esetben pedig mindenáron meg akart csókolni. - Befejeznéd? Ha nem vetted volna észre, én kifejezetten falra mászom tőled! Nem vagyok a rajongód, se az egyik lotyód, akivel így játszhatsz.
- Óvatosan dobálózz ilyen szavakkal - az arcáról egyszerűen képtelenség volt levakarni a mosolyt. Felhorkantottam. Pofátlan egy alak. Hihetetlen, hogy az a felfelé görbülő vonal minden egyes alkalommal ott virít a fején, akárhányszor csak meglátom. - Tulajdonképpen miért nem kedvelsz? El tudom viselni egyes emberektől az utálatot, de ilyen gyönyörű lányoktól sajnos nem igazán.
- Éppen ezért nem kedvellek - mondtam, miközben arrébb araszoltam a pilótától. - Benyögöd a szépet meg a jót a nőknek, akik már akkor ledobnák magukról a textilt, amikor csak rájuk nézel. Hát haver, közlöm veled, hogy engem teljesen hidegen hagy a próbálkozásod.
A szűzies pislogáson kívül nem kaptam más reakciót kifakadásomra. Lemondóan megráztam a fejem, majd a cuccaimat felnyalábolva az öltözőbe robogtam. Reménykedtem abban, hogy legalább ott nyugtom lesz. Óriásit tévedtem. Imádott húgom az ajtót feltépve vágódott le mellém.
- Segítened kell - szusszantott egyet, miközben a földre dobta a sporttáskáját. Felvont szemöldökkel raktam félre a mappát és a telefon-fülhallgató párost. - A srácokkal már órák óta próbálkozunk egy új koreográfia összerakásával, de sehogy sem megy. Hétvégén itt a táncpárbaj elődöntője, mi pedig sehol sem tartunk.
- Szerencséd, hogy most éppen ráérek - mosolyogtam. Nem ez az első alkalom, hogy segítek Naya-nak a táncban. Évekkel ezelőtt jómagam is részt vettem néhány táncpárbajon. Volt, amelyiket elsöprő fölénnyel megnyertük a csapatommal és sajnos olyan is adódott, amikor súlyos vereséget szenvedtünk. - A zenét azért remélem, sikerült kiválasztani.
- A látogatószobában megmutatom - ragadta meg a kezem, majd valósággal odahúzott az említett helységbe. Lewis még mindig ott üldögélt a padlón, ujjaival fürgén gépelt valamit. Amikor észrevette, hogy nincs egyedül, kíváncsian felemelte a fejét s zsebre rakta a telefonját. Tekintetünk azonnal összekapcsolódott. Nayara vállamba bokszolása lendített vissza a jelenbe. Felszisszenve rá pillantottam a tőlem 3 évvel fiatalabb lányra. - Azt mondtad, ki nem állhatod.
- Így is van - suttogtam és elvettem a testvéremtől a mobilját. A szoba felső sarkaiban helyett kapott hangfalak tökéletesen a segítségünkre voltak. Miután csatlakoztattam a telefont a lejátszóhoz, Naya elindította a kiválasztott dalt. A világbajnoknak esze ágában sem volt magunkra hagyni minket. Sőt. Várakozóan méregetett hol engem, hol a húgom. Frusztráltan odatrappoltam hozzá. - Legalább egy órára hagyj békén, jó?
- Miért? Talán zavar a jelenlétem? - magasodott fölém. Megforgattam a szemem, a mai napon már kitudja, hanyadszorra. Jóízűen felnevetett. - Oké. Egy órára megszabadulsz tőlem. Hátha az ikrek örülnek majd a társaságomnak.
- Biztosan - bólogattam, mire fülig érő szájjal intett egyet Nayara-nak, én pedig egy kacsintást kaptam. Hatalmas sóhaj szökött ki a számon, amikor a világbajnok végre elhagyta a látogatószobát. Hajamba túrva újraindítottam a zenét. - Igyekeznünk kell. Amilyen balszerencsém van, úgyis visszajön az ígértnél előbb és széttépi az idegeim.