2016. július 22.

00.

Sziasztok!
Az első szabadedzést nem kihagyva, izgatottan publikálom sokadik blogom első vagyis nulladik részét :) Már most megkedveltem a történetet, pedig még az elején tartok az írásban :) Remélem, nektek is tetszeni fog :) További szép napot és hétvégét kívánok! :) Pusszpáá evribádii,
Macy

Egyáltalán nem furcsálltam az alapítvány kertjét ellepő fotósokat. Az utóbbi időben egyre több híresség látogatott el hozzánk, hogy örökbe fogadhasson egy vadmacskát. Mindezt egy seregnyi paparazzi kísérte figyelemmel. 
A forgatagban azonban nem számítottam arra, hogy a kolléganőim egy emberként őrülnek majd meg. 
- Elárulnátok, mitől vagytok ennyire feldobva? - vettem magamhoz az aznapi ebédemet s felültem az asztalra. Tori elkerekedett szemekkel és tátott szájjal meredt rám. - Mi az?
- Te nem tudtad? Lewis Hamilton itt van és éppen Ma-Tzu kapta meg néhány percre játszótársnak - nézett el a vállam fölött. Unottan elhúztam a számat. Kicsi korom óta figyelemmel kísértem a Forma-1-s közvetítéseket, ám amikor ez a bájgúnár 2007-ben csatlakozott a mezőnyhöz, elment a kedvem a sportágtól. A hírekről nem szoktam lemaradni, de futamokat nem nézek. Megteszi helyettem a családom többi tagja. - Nem tudom, mit esztek annyira rajta. Csak egy tetovált, nagyképű seggfej, akit csak a hírnév érdekel. Ha nem az ő malmára hajtják a vizet, megsértődik, mint egy kislány. Az érett és felnőtt gondolkodás mintaképe. 
- Hallod egyáltalán, miket beszélsz? - kelt a pilóta védelmére Maria, aki Tori ikertestvére volt. A gyűrűsujján lévő szívecske tetoválás különböztette meg Vic-től. - Ez a nagyképű seggfej 3 világbajnoki címet zsebelt be, kettőt az egymást követő években. Ki lenne erre képes rajta kívül, hm?
- Vettel-nek sikerült a Red Bull-nál. Négyszeres világbajnok - kortyoltam bele a vizembe, aztán a fejemet csóválva otthagytam a lányokat. Futva kipillantottam az üvegajtón; Lewis nevetve térdelt le a fűre, miközben Ma-Tzu elkapta egy ölelésre a férfit. Ellenszenvem félretéve elmosolyodtam a látványon. Tori fülig érő vigyorral karolta át a vállam.- Ugye milyen édesek?
- Nem vagyok hajlandó erre a kérdésre válaszolni - ráztam le magamról a lány kezét s elvonultam egy nyugodtabb helységbe. Letelepedtem a földre, hátamat pedig a falnak támasztottam és befejeztem az evést. Éppen, hogy végeztem, az ajtóban megjelent a főnököm és a brit világbajnok. Mindössze egy fotós követte őket. Kínosan ügyelve arra, hogy ne bámuljam feltűnően a pilótát álltam fel a helyemről. Sietősen távozni akartam a közeléből, amikor Eduardo finoman visszarántott. - Lou, kérlek hozd ide az új családtagunkat! Szeretném, ha Lewis is megismerkedne vele.
- Rendben - bólintottam és elindultam az alapítvány azon helysége felé, ahol az újszülött vadmacskákat tartjuk megfigyelésen. A ketrec ajtaján hatalmas betűkkel ordított a nemrég született kis oroszlán neve. Lewis. A csöppség mély álomba szenderülve fúrta fejét a földre leterített pokrócba. Amint elkezdtem simogatni a fejét, álmosan felnézett rám s megnyalta a kezem. Felkuncogtam, majd óvatosan az ölembe vettem. A rövid sétánk alatt karmaival biztonságot keresvén belekapaszkodott a felsőmbe és ásított egy nagyot. - Nemsokára aludhatsz tovább, kicsim.
Eduardo fülig érő mosollyal nézett ránk, akárcsak Hamilton. Főnököm megcirógatta az ölemben nyugvó jószágot. Erőltetett és nagyon halovány mosolyom fájdalmas grimaszba váltott át, amikor az oroszlánkölyök a karomba mélyesztette karmait.
- Lewis, ő lenne a meglepetés. Bemutatom Lewis-t, aki alig egy hete érkezett meg hozzánk - a pilóta arcára meglepett mosoly ült ki. Tekintetét az enyémbe fúrva elmormolt egy köszönöm-t s átvette tőlem az oroszlánbébit. - Nem is tudom, mit mondhatnék. Köszönöm, Eduardo.
- Ne nekem köszönd - hárított azonnal főnököm. A világbajnok felvonta a szemöldökét. - A gondozóink ötlete volt, hogy utánad legyen elnevezve a kis oroszlán.
Hamilton ismét rám szegezte csokoládébarna íriszeit. Zavartan pislogtam párat, majd szólásra nyitottam a számat.
- Nem az én ötletem volt - nyögtem ki, mire Lewis elhúzta a száját. Kínos szituáció volt. Eduardo megpróbálta korrigálni a helyzetet. - Victoria és Maria hatalmas rajongód.
- Ó - a világbajnok rövid reakciójából ítélve arra számított, hogy majd én is a nyakába ugrom és autogramért esedezem. Az ikrek átvették ezt a szerepet tőlem. Észrevehetetlenül a hátunk mögé sunnyogtak, aztán engem arrébb terelve másztak Lewis aurájába.
Lesajnálóan felsóhajtottam, majd nekiláttam az etetésnek és az utána már elmaradhatatlan játéknak. Ma-Tzu kivételével az összes vadmacska igényelte az ölelést vagy a birkózást. Az újszülött részlegen több időt szoktam tölteni, mivel néhány tigris-, leopárd-, illetve oroszlánkölyköt cumisüvegből kell megetetni.
- Megpróbálhatom én is? - kis híján kiejtettem a kezemből az üveget, amikor meghallottam a pilóta hangját. Az utána elnevezett oroszlánbébi éhesen nyöszörgött a karjaiban. Aprót bólintottam s intettem egyet, hogy üljön le mellém. Fogalmam sincs, mi vitt rá arra, hogy kedves legyek vele. Akárhányszor láttam a tv-ben vagy az interneten, mérhetetlen ellenszenv fogott el. Most pedig... Lewis Hamilton és én együtt etetünk egy kis oroszlánt.

8 megjegyzés:

  1. Draga!
    Ez egy hihetelenul kiraly resz
    Ahogy te is tudod nem vagyok Hamilton fan,de megfogott!
    Csak igy tovabb,Draga!❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Em ♥!

      Tudom, hogy nem érdeklődsz Lewis iránt, helyetted megteszem én ;) Köszönöm a támogatást, amit mindig kapok tőled ♥!

      További szép napot, Kedves ♥!

      Love Ya,
      Mace

      Törlés
  2. Honey-Love-Baby!♥

    Rég volt már, amikor legutoljára írtam neked, amit nagyon sajnálok. DE, most itt vagyok:D
    Lewis Hamilton mindig is a kedvenceim közé tartozott, ezért örömmel olvastam el a prológust, és azt kell mondanom - mint mindig -, nagyon megfogott már most a történet. *--* (Gyere rám, Hamilton, pls)
    Na szóval, lényeg a lényeg, most sem okoztál csalódást, de ezt már megszokhattuk tőled.:) Már nagyon várom a folytatást. Lesznek itt ám változások a lány felől, már előre látom ;)
    További szép napot, és kellemes nyári szünetet kívánok!♥

    Rengeteg imádattal,
    Lia Grey

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Baby ♥!

      Igen, régen volt :) Én se mostanában írtam neked, de ami késik, nem múlik :)

      Nem is tudtam, hogy kedveled LH-t :) Osztozzunk rajta, én azt mondom :D Jaj, nagyon szépen köszönöm a kedves szavakat ♥! Annyit elárulok, hogy biztosan megváltozik majd Louise véleménye :) De hogy rosszabb vagy jobb irányba... Majd kiderül ;)

      Köszönöm, viszont kívánom neked is ♥!

      Love Ya,
      Mace

      Törlés
  3. Szia
    Nagyon klassz a rész és az ismertető is teljesen és totálisan megfogott pedig nem is vagyok Hamilton-fan.
    Nagyon nagyon várom a folytatást.
    Üdv, Timi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Köszönöm a kommented :) Örülök, hogy nemcsak rajongókat fogott meg ez a kis szösszenet :)
      Hamarosan olvasható lesz a folytatás :)

      Love Ya,
      Mace

      Törlés
  4. Kedves Mace!

    Bár csak mostanában keveredtem autóversenyzéssel kapcsolatos oldalakra, a Te történeted -prológusod - igazán megfogott.
    Minden apró részlete ki van dolgozva, mégsem tűnik soknak a közölt információ. A szókincsed nagyon széles, választékos és látszik is, hogy tudod használni, hiszen van tehetséged az íráshoz, ha engem kérdezel. :)

    Már nagyon várom, hogy megérkezzen az első rész, addig is, biztosíthatlak, hogy egy új rendszeres olvasóra leltél a személyemben. :)

    Ölel,
    Adriana

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Adriana!

      Nagyon szépen köszönöm a kommented :) Igyekeztem a lehető legjobban kidolgozni, de nem túlzásba vinni a prológust :) Úgy tűnik, ez sikerült is :) Köszönöm a dicsérő szavakat ♥!

      Hamarosan készen áll az olvasásra az első rész :) Még egyszer, köszönöm a támogatást :)

      Love Ya,
      Mace

      Törlés